Az elmúlt napokban, hetekben szokásommá vált a teraszon gyakorolni. Tetőterasz, ahonnan bármikor is csodálkozom rá a közeli hegygerincre, az mindig valami mást, valami újat mesél.
Néhány napja a hold is beszállt ebbe a csendes, bensőséges mégis teljesen hétköznapi társalgásba.
A tajcsi lágy, áramló mozdulataiban elmerülve vettem észre mily gyöngéd figyelemmel segít az ÉRZÉS megélésében. Mértékletes, biztos tudású tanár. Nem tolakodó. Nem szavakkal, inkább a jelenlétével irányít, segít, persze erőlködés, erőltetés nélkül.
Minden pedagógus figyelmébe ajánlom módszer nélküli módszerét. Wei wu wei - úgy irányítsd a folyót, hogy nem szabályozod.
Érted?
Az este, a holdfény régen hallott tanításokat porolt le. Mestereim, tanítóim arca tűnik fel az ezüst díszletben. Voltak, vannak néhányan. A tenger felől lengedező sós szellő a szabadság illatát hordozza.
Vajon miért van oly kevés szabad ember?
“ Csak az szabadulhat meg, aki meglátja börtöne rácsait. Csakis önmagad szabadíthatod fel. Minden Tanítás önmagunk megismerésével kezdődik” – vélem hallani a jól ismert választ.
És valóban, a legtöbben csak annyit éreznek, hogy “valami” nincs teljesen rendben. Valami sántít.
“Önmagunk megismerése pedig, önmagunk feladását jelenti” – folytatódik az üZENet, erről pedig jól tudom, hogy a “titkos tanítások” közül való.
Melyek a titkos tanítások?
Nem, egyáltalán nem azok, amelyeket nem akarnak megosztani másokkal, vagy a tömegekkel hanem azok, amiket nagyon nehéz átadni. Ettől válnak titkossá. Egyszerű, talán a legegyszerűbb igazságokról van szó, de megértésüket sokezer év kultúrális masszája fedi el. Csillogását, fényét, csak azok láthatják, akik elég mélyre ásnak – önmagukban.
Hogy mindennek mi a köze a bárányfelhőkhöz és a katanához?
Legyen ez egy kóan. A válasz szépsége egyszerűségében rejlik :)
